Megtelt menekültekkel Moldova, Norvégia siet a segítségére
Norvégia 2500 ukrán menekültet fogad be Moldovából - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Jonas Gahr Störe, a skandináv ország miniszterelnöke.
Norvégia 2500 ukrán menekültet fogad be Moldovából - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Jonas Gahr Störe, a skandináv ország miniszterelnöke.
Intenzív támadás alatt állnak Ukrajna nagyvárosai, Kijevben erős robbanásokat lehetett hallani az elmúlt napokban. Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök benyújtotta a parlamentnek azt a törvénytervezetet, amelynek révén az országban egy hónappal meghosszabbíthatják a jelenleg március 24-ig érvényes hadiállapotot. Az ukrán–orosz tárgyalások nehezen haladnak, ugyanakkor mind az orosz, mind az ukrán tárgyalófél óvatos optimizmusának adott hangot a legutóbbi, ötödik fordulót követően. A kompromisszumos megegyezést segítheti, hogy Zelenszkij az utóbbi időben jelentősen engedett azon álláspontjából, miszerint Ukrajnának csatlakozni kell az észak-atlanti szövetséghez. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az Egyesült Államok még nem lát arra utaló jelet, hogy Vlagyimir Putyin készen állna a deeszkalációra.
A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban ezen a linken olvashatók.
Szlovákia előzetes megállapodást kötött arról, hogy egy az ukrán hadseregben is rendszeresített, még a szovjet-érából származó légvédelmi rendszert adjanak át Ukrajnának – értesült három forrástól a CNN.
Az Egyesült Államok a szövetségeseivel közösen multilaterális munkacsoportot hozott létre szerdán az orosz oligarchák vagyonának zárolása érdekében, fokozva ezzel a nyomást Oroszországra az ukrajnai háború miatt - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
A kormány úgy kalkulál, hogy az orosz–ukrán háború következtében elérheti a 900 ezret a Magyarországra érkező menekültek száma – értesült az Index.
Valódi volt a fenyegetés, hogy Ukrajna atomfegyverhez akar jutni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai gazdasági videókonferencián.
A következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délután útban a debreceni laktanya felé.
A kínai elnök, Hszi Csin-ping az egyetlen ember a világon, aki képes jobb belátásra bírni Vlagyimir Putyint és rávenni arra, hogy állítsa le az Ukrajna ellen indított háborút – állítja az MI6 korábbi vezetője.
Továbbra is intenzív támadás alatt vannak Ukrajna nagyvárosai, Kijevben erős robbanásokat lehetett hallani. Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök benyújtotta a parlamentnek hétfőn azt a törvénytervezetet, amelynek révén az országban egy hónappal meghosszabbíthatják a jelenleg március 24-ig érvényes hadiállapotot. Ma folytatódnak a tárgyalások az orosz és az ukrán fél között. Legfontosabb orosz-ukrán háborús híreink kedden.
A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban ezen a linken olvashatók.
Ellenőrzésük alá vonták az orosz fegyveres erők a dél-ukrajnai Herszon megye egész területét - jelentette be kedden Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Az orosz hadsereg egyre nagyobb nyomás alá helyezi az ukrán fővárost, Kijev polgármestere 35 órás kijárási tilalmat rendelt el este 8 órától – számol be a hírről a Reuters.
Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat kedden Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel - közölte a varsói kormányfői hivatal.
Tegnap esti beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte az orosz katonákat, hogy adják fel a harcot és ne válasszák azt a szégyent, hogy folytatják a háborút.
Több mint kétezer civil halt meg eddig a megszállt dél-ukrajnai Mariupol kikötővárosban - közölték kedden kora reggel a helyi hatóságok.
A legfrissebb beszámolók szerint az orosz csapatok újult erővel támadják az ukrán nagyvárosokat, különös tekintettel a stratégiailag kiemelten fontos Mariupolra, amelynek külvárosát már el is foglalták többnapos bombázást követően. Beszámolók szerint az orosz erők egyre közelebb érnek az ukrán fővároshoz, amely hamarosan ostrom alá kerülhet. Kijevért ádáz csata dúlhat, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megüzente, csak akkor lesz az oroszoké, ha porig rombolják. Közben vasárnap újabb mérföldkőhöz ért a háború, a lengyel határ közelében, Lvivben hullottak az orosz rakéták, a támadásban több tucat ember életét vesztette. Szombaton Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár hiába kérlelte telefonon Vlagyimir Putyint, az orosz elnök nem volt hajlandó leállítani a háborút, így az EU újabb, történelmi szankciókkal szoríthatja sarokba. Időközben Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója kijelentette, hogy jövő héten sor kerülhet a béketárgyalások negyedik körére Oroszország és Ukrajna között. Ukrajnában továbbra is nagy az ellenállás az orosz invázióval szemben, több száz tüntető vonult az utcára az orosz csapatok által ellenőrzött Herszon városában az orosz megszállás elleni tiltakozás céljából.
A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban ezen a linken olvashatók.
Az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli, hogy az orosz csapatok elrabolták Melitopol és Dnyiprorudne polgármesterét, amely újabb támadást jelent Ukrajna demokratikus intézményei ellen - jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap.
Jövő héten sor kerülhet a béketárgyalások negyedik körére Oroszország és Ukrajna között - közölte Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója a CNN beszámolója szerint.
Kijevnek kéthetes élelmiszerkészlete van blokád esetére – jelentette be a helyi hatóság a Reuters beszámolója szerint.
Az ukrán állami vasúttársaság igyekszik pótolni a tengeri útvonalak elvesztését azzal, hogy megduplázza az uniós országokkal közös nyugati vasúti határátkelőhelyek kapacitását – írja a CNN beszámolójában.
Az Ukrajna elleni orosz inváziót megelőző pattanásig feszült helyzetben a fokozódó készültség jeleit lehetett látni Európa egyik legmilitarizáltabb térségének számító orosz exklávéban, a Lengyelország és Litvánia közé beékelődött kalinyingrádi régióban is. Amellett, hogy nukleáris robbanófejek hordozására képes rakétákkal felszerelt vadászgépek érkeztek a térségbe, Moszkva LNG-tankereket is küldött a régióba annak demonstrálásaként, hogy a gázszállítások bármilyen okból történő leállása esetén is biztosítani tudja a balti flotta állomáshelyül szolgáló terület ellátását. Königsberg néven egykor virágzó kereskedelmi központként, Hansa-városként működő Kalinyingrád a mostani – nyugati szankciókkal kísért – háborús helyzetben úgy tűnik, végérvényesen lemondhat arról, hogy a Baltikum Hongkongjává váljon.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.